Magyarok Dániában

Magyarok Dániában

Szerző: Jenni Wade, Bálint F Gyula

Fotó: Bas Kaligis

2011. augusztus 14. 21:59

 

Első alkalommal látogatott egy Skandináv országba a Rotax Euro Challenge. Az idei 3. forduló helyszíne a Thy Karting versenypálya volt.

Az Euro Challenge hagyományos, nyári fordulója nagy sikernek bizonyult. Az időjárás ideális volt, a verseny pedig csalogató, volt is néző bőven a pálya lelátóin. A pénteki Rotax BBQ-nak is nagy sikere volt, több mint 400 vendég fordult meg a helyi vendéglátó egységben.

Két csapat és három versenyző képviselte Magyarországot ezen az északi versenyen. A Kálmán Motorsport a tőle megszokott módon népes versenyzői gárdával, köztük Hercsik Vincével és Jakab Sándorral vett részt a programon, a Hargitai Racing Sport Klub pedig Tóth Pétert küldte csatába.

Három KMS versenyző indult a Junior géposztályban. Az időmérőt követően a dél-afrikai Jordan Pepper állt a legjobban, ő a 18. helyre kvalifikálta magát. Honfitársa, Shayur Harpal a 45. időt futotta, közvetlenül mögötte Hercsik Vince végzett. A Selejtező futamok összesítése után Pepper a huszonhatodik helyen állt, így ő egyenes ágon a döntőkbe jutott. Hercsik 42. és Harpal 48. helye azt jelentette, hogy ők a reményfutamban próbálhatták meg a továbbjutást, ám ez végül egyiküknek sem sikerült.
Az elődöntőben a 26. helyről rajtoló Peppert ugyanott intették le, a döntőben viszont négy helyet javított, 22. lett. A kategória győztese, ahogy az első és második fordulóban is, a japán Ukyo Sasahara lett.

Hat versenyzőre kellett figyelnünk a Senior géposztályban. A legnagyobb figyelem az angol Ben Coopert övezi, hiszen a Kálmán Motorsport versenyzője áll a tabella élén.

Ben Cooper: "Ez egy fontos hétvége számunkra. Kálmán Péter és én nagyon sokat teszteltünk a Wackersdorf-i forduló óta, így nem elégszünk meg a második hellyel. Genkben szerencsés voltam, a második fordulóban is jól sikerültek a döntők, most pedig győzni szeretnék és megnyerni a bajnokságot. Ed Brand és Kasper Jensen, aki most a hazai pálya előnyét is élvezi, mögöttem állnak a ponttáblázatban, de mindenkin nagy a nyomás, hogy egy jó eredményt érjen el."

Cooper jól kezdett, hiszen leggyorsabb volt az időmérőn. A selejtező futamokat követően visszaesett a 11. helyre, de az elődöntőben feljött a másodikra és a döntőben is megőrizte azt. 256 ponttal továbbra is vezeti a ponttáblázatot, de a dániai forduló győztese, Kasper Jensen négy pontra közelítette meg.
Szintén az élmezőnyben autózott az osztrák Intrepid Force Rotax csapatnál versenyző Kancsár Ferenc. A dabasi versenyző 9. lett az időmérőn, a 14. helyen kvalifikálta magát a döntőkbe, ahol javítani tudott, hiszen az elődöntőben az 5., a döntőben pedig a 4. helyen intették le.
Kettőjük mellett Jakab Sándor és Evangelos Gavalas jutott a döntőkbe. A görög versenyző egyenes ágon, a 22. helyen míg Jakab a reményfutam 21. helyéről küzdötte fel magát a továbbjutást jelentő 6. helyre. A mögüle induló Niki Laa-nak ez nem sikerült, mint ahogy Tasmin Pepper sem jutott a döntőbe.
Az elődöntőben jutott két KMS versenyző közül Gavalas végzett előbb, 25. lett szemben Jakab 29. helyével, a döntőben viszont a szlovákiai versenyző felé billent a mérleg nyelve, a 18. helyre jött fel, Gavalas 20. lett.

Egész hétvégén a középmezőnyben autózott a szolnoki Tóth Péter. Az időmérőn a 15. időt futotta, a selejtező futamokat követően a 23. helyen állt. Innen rajtolva a 16. helyen zárta az elődöntőt, a döntőben pedig továbi két helyet javítva 14. lett.
A DD2 géposztály 3. fordulójának döntőjét a litván Simas Joudvirsis nyerte. A külön értékelt DD2 Masters kategóriában a brit Florent Lambert győzött.

Nem volt magyar induló a Masters géposztályban, ahol ezúttal mindössze hatan álltak rajthoz. A döntőben finn győzelem született, Mikko Laine állhatott a dobogó legfelső fokára.

A Rotax Euro Challenge utolsó fordulójára szeptember 7-11 között kerül sor. Ott derül majd ki, hogy 2008 után ad-e újabb Euro Challenge győztest a Kálmán Motorsport. Mint ismeretes, 2008-ban a csapat dél-afrikai pilótája, Leeroy Poulter győzött a DD2 géposztályban.

Szólj hozzá a cikkhez!

 

Közelgő események

.