Elkezdődtek a selejtezők

Elkezdődtek a selejtezők

Szerző: Jenni Wade

Fotó: a szerző

2011. február 11. 13:10

 

Ragyogó napsütés töri meg a jeges európai telet, ahogy kezdetét veszi az RGMMC versenynaptárának első eseménye, Dél-Spanyolországban, a festői Karting Campillos versenypályán. Ez lesz a harmadik Rotax Winter Cup. Mindhárom helyszíne a spanyol pálya volt, amely az egyik legideálisabb, szezon előtti teszt helyszín is egyben.

Mint a neves, hamarosan nyolcadik szezonját kezdő Rotax Euro Challenge szervezője és promótere, az RGMMC Establishment örömmel konstatálta, hogy 20 nemzet majd' 100 versenyzője indul a következő napok futamain, három osztályba sorolva. Az ügyvezető igazgató, Roland Geidel kiemelte, hogy a Winter Cup indulói a világ minden részéből érkeznek, mert tudják, hogy ez egy tökéletes felkészülési lehetőség az előttük álló szezonra.

"Amióta az RGMMC három évvel ezelőtt elindította a Rotax Winter Cup-ot. Folyamatosan nagy népszerűségnek örvend, hiszen mind a csapatok, mind pedig a versenyzők kihasználják ezt a fantasztikus lehetőséget, hogy értékes teszteket végezhessenek a napos Spanyolországban. A Karting Campilos versenypálya és kapcsolódó szolgáltatásai még népszerűbbé teszik ezt az eseményt, nem beszélve arról, hogy a mindenki által várt kedvező időjárás is megérkezett. Nagyon örvendünk, hogy sok új versenyzőt köszönthetünk az RGMMC nevezési listáján, olyanokat, akik részesei akarnak lenni az igen versenyképes nemzetközi versenyeinknek. Ez egy nagyszerű módja a 2011-es szezon elindításának."

A több, mint 40.000 eurós ingyenes Rotax Euro Challenge nevezéseket érő dobogós helyek láttán könnyű megérteni, hogy miért utaznak ide a versenyzők Kanadából, Dél-Afrikából, az Egyesült Királyságból, Fehéroroszországból vagy Oroszországból. Az 1588 méteres Campillos pályán való versenyzést technikai kihívásnak tekintik, hiszen a hosszú egyenesek és hajtűkanyarok kombinációjából álló pálya ráadásul egy lejtős domboldalon fekszik a festői Andalúziában, nem messze a napfényes földközi-tengerparti Malagától.

A Senior Max géposztályban olyan titánok csapnak össze, mint a mindössze 15 éves jelenlegi Rotax Világ harmadik, Kancsár Ferenc, aki IFR csapattársával, a 2010-es Euro Challenge harmadik helyezett Mats van den Branddal áll szemtől szemben, a nemrég megkoronázott angol bajnok Tom Fawcett, aki csapatot váltott és ezentúl a Birel színeiben versenyez, valamint a korábbi Grand Finals győztes, Ricardo Romkena. Rejtuk kívül még számos olyan versenyző van a mezőnyben, akik az elmúlt években dobogós helyeken végeztek az Euro-Challengben és most is azért küzdenek, hogy megszerezzék a Winter Cup győzelmet Spanyolországban.

A Junioroknál, a helyi menő, Alexis Araujo reméli, hogy megszerezheti a pole-pozíciót, de a holland Dave Blom, a swéd Philip Morin, és a Protrain Racing duója, Alessandro Latif és Kaan Onden mind esélyesek a legjobb időre, hiszem a szabadedzésen mind meggyőző köridőket villantottak. És persze ott vannak az ismeretlenek, aki Mini Maxból lépnek feljebb, vagy most kezdik nemzetközi kerrierjüket. A velük kibővült rajtlista garantálja, hogy izgalmas versenyeknek nézünk elébe.

A kétsebességes Rotax DD2 géposztályban alakultak ki a legszorosabb eredmények az előző szezonban és várható, hogy a leggyorsabb mezőny ezúttal sem fog csalódást okozni. Az euró Challenge ötödik, valmint a 2010-es Grand Finals egyik éllovasa, Simas Juodviris jó eredményre számít. Kihívó akad bőven. A genki záró hétvégén erős ellenfél jelent meg a belga Xen De Ruwe személyében, aki nem sokkal később megnyerte az első Rotax International Open versenyt Zuerában. Szintén versenyképes lesz a Masters világelső, Christophe Adams, de a dán bajnok Denis Ladefoged és a svájci Kevin Luidi is ott lehet az élen.

Az RGMMC.com oldalon megtalálhatók a link az live-timing oldalra, ahol péntektől kezdve a vasárnapi döntők végéig élő kommentárral követhetők a köridők.

Szólj hozzá a cikkhez!

 

Közelgő események

.