Kakucsring

Kakucsring

Szerző: Sólyom Csanád

Fotó: Bálint F Gyula

2007. július 18. 21:27

 

A hétvégén tartja gokartos premierjét a kakucsi gokartpálya. Bár a gokartozók már tavasztól használhatják az elkészült nyomvonalat, az első hivatalos verseny a szombaton délután rajtoló 24 órás Gokart Maraton lesz.

Áprilisban jártunk először az M5-ös autópálya közvetlen szomszédságában található pályán. Akkor még egy földút vezetett a gyorsforgalmi út fölött átívelő hídhoz, ma már aszfalt úton közelíthetjük meg a versenypályát. Tütős Zoltán pályavezető, pályaigazgató mondta el a lényegesebb tudnivalókat, illetve válaszolt a menetközben felmerült kérdésekre.

A pálya 2006 április környékén kezdett el épülni, és október végén tulajdonképpen már megízleltük az aszfaltcsíkot, de az első versenyköröket csak idén tettük meg. A pályának most a külső íve van kész, mely 1007 méter hosszú, de lesz egy belső pályavonal is, ez reményeink szerint szeptemberre lesz kész. Nagyon szerettük volta a május-júniust megvárni azzal, hogy a pályára engedjük az autósokat, motorosokat, de a külső hatás nyomására – nagyon sokan szerették volna kipróbálni, hiszen Budapesthez közel van a pálya aránylag, könnyen megközelíthető és nagyon sokan jönnek naponta a pályára - ezért kénytelenek voltunk abba a kompromisszumba bele menni, hogy jelenlegi állapotában, azaz nem teljesen kész infrastruktúrával megnyissuk a pályát…

Mi az alapkoncepció, kinek készült a pálya?

Elsősorban a gokartosoknak készült, de a pályarajz kialakítása úgy történt, hogy a Supermotosoknak is alkalmas legyen. Jelenleg a pálya hátsó részén kialakításra került egy úgynevezett döntött rész, melyet Tóth Ádám neve fémjelez, aki jelenleg is a Magyar Bajnokságban versenyez, és vele előzetes szerződést kötöttünk egy Supermoto-oktató iskola beindításáról is, itt a pályán.
Ezen kívül a quad-osok is megkerestek minket, kipróbálták a pályát, és nagyon tetszett nekik, velük is egyeztetések folynak, hogy használhassák az aszfaltcsíkot.
A drift-esek is megnézték a pályát, és ha a rázókövek elkészülnek, akkor valószínűleg drift-versenyeknek is otthont ad a pálya.
Nemrég történt egy egyeztetés Erdős Csabával, aki Streetfighter világbajnok és többszörös magyar bajnok, az a terv, hogy az idei év második felében, vagy jövőre különböző motoros iskolákat, tanfolyamokat indít a pályán.
És természetesen bármilyen autós-, motoros tesztekre nyitott a pálya, tehát bárki megkeres minket, szívesen állunk rendelkezésére.


Mekkora konkurenciát jelent, hogy az Euro-Ring közel van a kakucsi pályához?

Én ezt mindenképpen jó dolognak tartom, rossznak semmiképpen nem mondanám. Úgy érzem, hogy Magyarországon egy éve valamennyire – egy leheletnyit - megmozdult a motorsport. Nagyon sokat jelent, ha a környéken van egy konkurencia, amivel úgymond fel lehet venni a harcot, azaz igyekszünk minél többet adni a versenyzőknek, illetve minél jobb infrastruktúrát kialakítani. Egyébként nem tudatosan épült ez a pálya ilyen közel az Euro-Ringhez, mely tegyük gyorsan hozzá, azért egy sokkal nagyobb pálya, mely sokkal inkább a motorosoknak szól, és alapvetően nem a gokartos mezőnyt célozza, mint a mi létesítményünk.

Milyen munkafolyamatok zajlanak most, illetve mik következnek?

A rázókövek tervezésére nagy hangsúlyt fektettünk, hiszen szeretnénk, ha a pályára hajtó összes kategóriának megfelelne, tehát ez elég hosszadalmas munkát vett igénybe, de már megvannak a sablonok, tehát jövő héten elindul a rázókövek lefektetése. (a rázókövek azóta természetesen a helyükre kerültek és gokartos szemmel nézve tökéletesen látják el a feladatukat - a szerk.) A következő lépések az időmérőtorony, a lelátó és a pályához szorosan kapcsolódó infrastruktúrák kiépítése, hogy a felmerülő igényeket maximálisan ki tudjuk elégíteni. Ebben az évben a zuhanyzó, wc, és egyéb helységek egész biztosan konténerben lesznek, melyeket már elkezdtünk beszerezni. Jövő évre tervezzük egy komolyabb épület felhúzását, amivel leválthatjuk a konténeres megoldást. A világszínvonalú pálya megfogalmazás tehát egy terv, de nem a jelenlegi állapotot tükrözi.

Lapozás:   1 | 2
 

Közelgő események

.