Rotax Grand Finals 2008

Rotax Grand Finals 2008

Szerző: Bálint F Gyula

Fotó: Rotax

2008. november 24. 23:11

 

2006 után idén ismét Európában lépnek, vagy pontosabban gurulnak pályára a világ legjobb Rotaxosai. Ezúttal a gokart hazája, Olaszország fogadja az utóbbi években jelentős népszerűségre szert tevő Rotax Max Challenge döntőjét.

A Muro Leccese melletti La Conca versenypálya Brindisitől 80 kilométerre délre található, és kétségtelenül a világ egyik legszebb, legjobb gokartpályája. A környék Európa egyik legmelegebb és legszárazabb térsége, amely azzal kecsegtet, hogy az év ezen késői szakaszában is tökéletes körülményeket biztosítson a verseny lebonyolítására.

216 versenyző érkezik erre a nagyszabású versenyre a világ minden tájáról. Ők vagy hazájuk Rotax sorozataiban elért eredményükkel szerezték meg az indulás jogát, vagy valamely nemzetközi sorozatból kvalifikálták magukat. Idén Magyarországok négy versenyző képviseli. A juniorok között Kancsár Ferencet kell figyelemmel kísérnünk, Maxban Birizdó Imrének szurkolhatunk, hogy megismételje a tavalyi bravúrt, DD2-ben pedig Nádas Gáborért és ifj. Márton Lászlóért szoríthatunk.

A magyar versenyzőkön kívül több ismerős név is feltűnik a nevezési listán. Rotax Juniorban az osztrák Mario Novak nem ismeretlen a Gokart OB-n indulók számára, mint ahogy az új-zélandi Josh Hart is megfordult idén Kecskeméten. A lengyel Karol Dabski és a cseh Lukas Vrecka is több alkalommal versenyzett már Magyarországon. Azoknak, akik figyelemmel kísérték a Gyorsasági és Gokart Magazin híreit, beszámolóit a Rotax Euro Challenge sorozatról, Axcil Jefferies neve sem hat idegenül. A dél-afrikai versenyző a Kálmán Motorsport színeiben áll rajthoz az európai versenyeken, mint ahogy teszi azt a Max-ban induló Matthew Hodges illetve a 2008-as DD2 Euro-Challenge győztes, Leeroy Poulter. Ott lesz Olaszországban Martin Konopka is, valamint még egy magyar versenyző, aki azonban német színekben áll rajthoz, Szilágyi Béla.

A hivatalos program 25-én kedden kezdődik. A versenyzői regisztrációval párhuzamosan 8:30-tól eligazítás majd a gokartok sorsolása a délelőtti program. Az egy órás ebédet követően a versenyzők ruházatának átvétele a délutáni program, este fél kilences kezdéssel egy Welcome Party-val zárul az első nap.

A wackersdorfi és sosnovai Euro Challenge versenyekhez hasonlóan ezúttal is a helyszínről jelentkezünk a beszámolókkal a hét folyamán. A kiutazás lehetőségéért ezúttal is köszönet illeti a Kálmán Motorsportot illetve Márton Lászlót.

A cikk tetején látható csoportkép a tavalyi döntőn, az Egyesült Arab Emírségekben készült.

 

Közelgő események

.