Nemzetközi siker Ottobianóban

Nemzetközi siker Ottobianóban

Szerző: Havasi Balázs

Fotó: a szerző

2009. november 16. 23:55

 

Első helyezést ért el a döntőben Joci az év utolsó versenyén Ottobianóban a hétvégén esős versenyen EasyKart 60-as kategóriában.

"Az év utolsó versenye Olaszországban mindig nagy jelentőséggel bír, hiszen rejtélyes módon mindig előre vetíti a következő év sorrendjét és az sem mindegy az ifjú pilótáknak, hogy milyen hangulatban mennek telelni." - nyilatkozta Horváth Takács Szabolcs az ígéretes kis tehetség menedzsere.

A Winter Trophy a legnagyobb múltú verseny az Easykart sorozatban, idén nyolcadik alkalommal rendezték meg, ezúttal a Milánótól nagyjából 50 kilométerre található versenypályán.

A Havasi családban a hangulat a tetőfokára hágott, hisz egy szerencsétlenül sikerült világbajnokság után harmadik lett a magyar versenyző az időmérőn, majd ismét az ötödik helyezést érte el Joci a hétvégén az elődöntőben. Nagyon sok műszaki problémával kellett szembenézni, Tóth Krisztián minden irányban állította a technikát, de , elmondása szerint, csak találgatott, mivel a világdöntőn kipróbált új a gokarttal most mentek először esőben és nem volt adatuk, nem volt miből kiindulni.

A nehézségek ellenére a döntőben Havasi József a harmadik helyről indult, az első kanyarban már másodikként, a második körben pedig már elsőként fordult. Később, egy kis előnyt kiautózva, sikerült megtartania az első helyet mindvégig a versenyen!

A nagy fölény nem csak a régóta már esőmenőnek kikiáltott versenyzőnek köszönhető, hanem Tóth Krisztiánnak (szerelőjének edzőjének) is mivel az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy kockáztatnak és a legextrémebb esőbeállítást választják.

A többieket nem nagyon lepte meg a Havasi óriási tempója, hiszen mindenki tudta, hogy előbb-utóbb a kis magyar villantani fog. Ennek az ideje most jött el, Joci első magyar győztesként kerül be az Easykart történetébe.

Ezek után már csak abban kell reménykednünk, hogy Joci menedzserének igaza lesz, Joci esetében is bejön a már említett gyakorlat és jövőre rendre maga mögé utasítja mind az olasz bajnokság, mind a világdöntő mezőnyét.

 

Közelgő események

.